2017. augusztus 2.

Megvilágosodás

Tekintve, hogy már az elejétől fogva utáltam a szemüvegem, így igazából baromira nem volt meglepő, hogy végül hagytam a faszba kukiba.

Kezdeném azzal, hogy folyton hányingerem volt tőle. Az optikában nagyban okítottak, hogyha több hétig hordom, akkor megfogom szokni és csak idő kell az agyamnak, hogy elfogadja az új rendszert. Nos ez így nem igaz. Én lelkiismeretesen viseltem reggeltől estig egy teljes hónapig és abban az időben ipari mennyiségben zabáltam az aszpirint mellé, hogy matekóra közepén véletlenül be ne okádjak. Mert egyszerűen nem sikerült megszokni. Lehet a lencsét állították be rosszul, de nekem tényleg apokaliptikusan rosszul alakult a kapcsolatom a szemüveggel. (legalább itt elhangzik a kapcsolat szó, ha már valóságban is létező barátom nincs. lol) Később az lett, hogy csak órán húztam fel, ha feltétlenül szükséges volt. Majd két évig vergődtem így, mint egy partra vetett hal. Éljen, éljen. 

Csak hát ugye idővel romlik a szem és már eljutottam arra szintre, hogy a mindennapokban is kellemetlenné vált a dolog. Egy új szemüveg szeptember közeledtével tervben volt, de isteni sugallat hatására inkább rendeltem egy pár cuki kis kontaktlencsét. Cuz why not?

Hátha jó lesz. 

És azóta élem a fantörpikus életem, ugyanis imádom. Első alkalomtól kezdve nagy volt a szerelem. Nem fáj a fejem. Egész nap bent van. Látok

Mondjuk a környezetemben mindenki rosszul van tőle, mert olyan vagyok benne, mint valami laboratóriumból szabadult betépett alien. Állítólag. Zöldet rendeltem és teljesen beleolvad a szemembe, így még közelről sem lehet megmondani hol kezdődik a lencse... Most 15 millimétereset hordok, de a következő inkább 14.8-as lesz, a nagy sikerre tekintettel. Amúgy meg basszák meg. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Ez történt eddig...