2016. augusztus 6.

Alma Carma

A telefonomon végre a fóliát váltottam. Az előző már olyan természetellenesen szinten volt karcos, hogy nem láttam tőle rendesen a képernyőt. Ez egy mindenki számára emlékezetes nap marad. Új nemzeti ünnep.

A szakmai gyakorlat óta több mint két hét telt el. Ez alatt az idő alatt reggeltől estig végig rohangáltam. Ami akár még jó is lehetne. Csak hát nem vagyok társasági lény, sem túl mozgásos. Így a nap végén minden alkalommal átkoztam a pillanatot, amikor kikeltem a puha ágyikó gondoskodó ölelő kezei közül.

A változatosság kedvéért abban a rövidke szabadidőmben ellátottam megismételni a mohácsi rettenetet. Most épp szülinapot ünnepelni mentem, mert asszonykám végre tizennyolc lett. (Chh. Ilyenkor érzem mocskosan öregnek magam. Szeptember és húsz leszek.)



Az időzítés azért volt fenomenálisan fantörpikus, mert a szakmai gyakorlatomat is egy mohácsi mosoly túrával indítottam. Amikor munkáról van szó, valamiért hirtelen mindig minden érdekesebb és fontosabb lesz. Nem is értem miért.

A nevetségesen alacsony fizetésért hivatalos adatmegsemmisítő és adminisztrációs feladatokat ellátó személy vagyok. A szó szoros értelmében 4 órán keresztül darákom az olyan őskori iratokat amik még születésem előtt keletkeztek. :D De nem panaszkodom, mert az ottaniak iszonyatosan kedvesek. 

Azért, hogy bemutassam nagyfokú hozzáértésemet már az első nap (első órájában) sikerült túl sok papírt tömnöm a gépbe. Azóta jobban figyelek, természetesen még véletlenül sem azzal versenyünk, hogy ki bír többet bele gyömöszölni. Ezt a primitíven egyszerű feladatot amúgy egy talpra esett 7 éves is végre tudná hajtani. Éljen, éljen!

A kiemelkedően komoly munka végzés helyszíne egy dohos, állott levegővel telített alagsor. Ahol ember nem igazán érzi jól magát. A bogarak és egyéb finomságok annál inkább. De már csak két hét.


A fizetésem (meg a nem létező összes pénzemet...) úgy nagy általánosságban a világ legnagyobb faszságaira költöm. Ruhám már annyi van, hogy szinte el se férek. Mégis mindig találok valami amire nekem feltétlenül szükségem van. Az Avonból is már azelőtt parfümöt veszek, hogy az előző elfogyna. Pizzát rendelek, van hogy megiszok egy italt valami kávézóban. Könyveket veszek. És ilyenkor jön a tökéletes kérdés,  hogy miért is elengedhetetlenül fontos, hogy megvegyem. Hát kurvára nem fontos. De ettől függetlenül hősiesen bevallom, hogy ez nekem nagyban hozzájárul a jelenlegi boldogságomhoz. Mert, végre jól érzem magam a bőrömben. Ez így elég felszínes, de sebaj. 


2 megjegyzés:

Eszti írta...

Szia! :)

Mindig olvasom a blogod és mindig elmarad, pedig mindig akarok kommentet írni. És sok volt a "mindig".

Amúgy szuper stílusod van, imádom a szarkazmusod, iróniád, humorod. Jókat tudok derülni, koliban is mindig követtem, csomószor olvastam fel belőle a többieknek. Ők is imádták. :D

Még soook ilyen jó bejegyzést, kellemes nyarat és jó munkát!

Üdv, Eszti

Crystal írta...

Szia. 😊

Köszönöm, nagyon édes vagy. Elhalmozol ennyi kedves szóval, pedig nem szolgáltam rá.
Ha te örülsz, én is örülök 😀

Sajnos az ősz közeleg, de addig neked is kellemes nyarat kívánok. Remélem izgalmasabban telik, mint az enyém.

Ölel Crystal

Ez történt eddig...