Kincsem, bogaram!

Az mindenképp dicséretes, hogy ma eszembe jutott, hogy nekem igazából tanulom is kellene. Ennek örömére letöltöttem a Vámpírakadémiát. Javíthatatlan vagyok!

Imááádom azokat az embereket akik valami oknál fogva késztetést éreznek arra, hogy másokra erőltessék a francos - tetszik ez szó - szokásaikat. Mintha én, aki halál nyugiban elvan a sarokban, jól sőt profin utánozva egy megbúvó szobanövényt azért lennék ott, hogy legyen kire ugrani. Mert értem én, hogy annyira nagyon menő, hogy mindenki szájában lóg a füstölő, de én sajnos annyira elmaradott vagyok, hogy még nem igénylem az instant nagy stresszoldó hatású tüdőrákot. Majd egyetemen.

És jaj. Minden bolt, reklám, illat, időjárás... a karácsonyra emlékeztet. Az egész hangulat kezdi befészkelni magát a tudatomba. Pedig igazából még csak nem is szeretem különösebben az ünnepeket. Bár az ételekért már megéri. Szóval most a téli szünetet várom. Az ember mindig vár valamit. Ma a holnapot. Hétfőn a pénteket. Novemberben a karácsonyt. Télen a nyarat. Év elején az év-végét. A gyermekkor végét. A munkaidő végét. A mondatközepét félbevágó hosszú reklám végét... nehéz az élet.

Az én drága kis kutyuskám egy olyan tündéri dög, hogy kisajátította az én ágyamat. Közelharcot kell vívnom minden este a párnámért... és tegnap ő nyert. Így olyan nyakferdüléssel ébredtem, amit még photoshoppal sem lehetne korrigálni. De talán így még jobban szeretem. Egyszerűen csak cuki.