2014. november 17.

Egyem a zuzáját.

Ohh, gyermekeim!

Eme szent és csodálatos napom, úgy az előző összes többin semmi érdemleges nem történt velem, így információval sem szolgálhatok. De az már mindenképp említésre méltó, hogy az előző kis bejegyzés tegnap volt... a mai meg értelemszerűen ma. Amiből az következik, hogy a két megnyilvánulás között nem egy vagy két hónap telt el, és ez már tényleg valami jónak a kezdete. (r)Ámen.

Az én drága iskolám igencsak jótékony hatással van a pénztárcámra, ám ezzel egyidejűleg negatív hatást gyakorol az étkezési szokásaimra. Amit ebből értelmezned kell az csupán annyi, hogy az osztálytermünk a legesleeeegfelső - érzed a sok e által létrejött drámai hangulatot? - emeletre került. A büfé pedig a legalsón található. Előző évben a terem ajtó gyakorlatilag a büfére nyílott. Régi szép idők. Persze minden valamire való gondolkodó személy most arra keresi a választ, hogy ez a lökött miért is nem emeli meg a kis popsiját és vánszorog le... na hát azért, mert egy megrögzött lazy town a blog szerkesztője. Az angol tudásom napról napra egyre csak gyarapodik, határ a csillagos ég. Végén még összejön az angol érettségi. Ja nem. Enye Crystal, a történelem tudásod növelnéd a segg körfogatod (mert ennek kiszámításánál kiakad a számológép) helyett. Mindenesetre holnap összehozok egy kedvező üzletet a büfés bácsival. Én megrendelem első szünetben az étkem... a másodikban pedig soron kívül érte megyek. Így elkerülve a másik 30 éhes zombie diákot, akik lökdösnek, furakodnak és kurva anyáznak. Ez a sok stressz, már tényleg kikészíti az idegeket...

Ma FARMERBEN voltam. Ezt fel kell jegyezni. Én 2014. nov. 17-én önként belegyömöszöltem a sejhajom egy undorítóan feszes  farmer anyagú nadrágba. Tragikus. Cicanaci elvonási tüneteim vannak.

És ezt így zárásnak:
Magyar tanár: *Óda*
Dávid: Vissza!

Valószínűleg már tényleg kezdek elfáradni, de hogy én ezen milyen jól elröhögcséltem a kicsöngetésig. És még csak hétfő!

+ még egy, mert megérdemlitek:
Máté: Ugye, hogy jól áll ez az öltöny!?
Én: Kár, hogy évente 1x veszed fel. Erre még kimosni sem érdemes.
Máté: Kimondta, hogy volt már mosva?

Nincsenek megjegyzések:

Ez történt eddig...