Van az a kis varázs, mikor egy teljesen átlagos és névtelenségbe boruló blogra kerülsz. Egy idegen helyre, ami akár a világ egy teljesen eldugott falucskájából, vagy a nyüzsgő városban élő kezei közül kerül ki. És elsőre nem ismered, sem a blog mögé bújó embert, sem a céljait. És akkor olvasni kezdesz. Megismersz egy vadidegent, aki rólad mit sem tud. A hónapok múlásával elkezdesz vele izgulni olyan apróságok miatt, amik veled is megtörténnek, vagy épp szeretnéd, hogy teljesüljenek. Végig kísérheted, hogy szedi össze magát egy mélypontról, vagy, hogy miként kerül ki egy olyan messzi országba amiről még csak álmodni sem mersz. Szépen lassan azt hiszed, már ismered akinek heti rendszerességgel olvasod a blogját. Pedig nem. A legtöbb esetben, még csak feltételezéseid sincsenek ki rejlik a túl oldalon. Csupán annyit látsz a világából amennyit ő megoszt. Hiába van egy blog, amit szeretsz... attól még nem fogod megismerni azt aki azt írja.
Történetesen sikerült pár hete felfedeznem az olyan drága leányzó oldalát, akit én elég nyomós okok miatt nem szívlelek... mégis mikor a blogját kezdem olvasni még magam is meglepődtem mennyire másként éli meg azokat amik vele - és köztünk is - történtek. Míg én egy árva szót sem írtam ezelőtt erről, ő addig igen csak kreatívan válogatott szitokszók közepette említette a nevemet..:D Tündéri. Lényeg a kölcsönös tisztelet és elfogadás. (A probléma oka amúgy egy úrfi.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése