Utálkozó mese

Üdv-üdv népek. 

Holnap lesz cuki értelmes bejegyzés képekkel, meg mindennel ami haszontalan és kitölti a helyet... ma nem. Viszont a bejegyzés végén van zene. Mert ez már csak ilyen laza hely.

A boltos esete:

Utálom amikor betérek egy kisebb forgalmú üzletbe, ahol tulajdonképpen az eladónak a bájmosolyon kívül legrosszabb esetben is egy nap csak öt-hatszor kell a kasszához nyúlnia, mert a kevéske arra tévedő potenciális vásárlók nagy része végül máshol óhajtja elkölteni a pénzét. Az ilyen helyekről amúgy nagyon ritka eset, hogy üres kézzel távozzak. Az ilyen kis boltokban a kassza mögött sokszor nálam csak pár évvel idősebb idétlenül hosszú műkörömmel bravúrozó kisasszony van, míg a másik véglet a már félig sírban forgó nagy asszony... a kor mindegy. Az biztos, hogy minden mozdulatom árbús szemekkel figyelik, várva, hogy lopáson kaphassanak. Öt perc válogatás után, mikor már tényleg tuti biztos, hogy meg akarom venni az adott hasznavehetetlen vackot terméket elindulok a kassza felé. A hölgy egészen addig szoborként áll, ám ahogy oda érek elé, mint egy körte villan a feje fölött és egy "Ohh, bocs fél perc... akadt egy kis gubanc" mondattal eltűnik egy olyan ajtó mögött a bolt túloldalán, amire esküdni mernék, hogy azelőtt nem volt ott. Én értetlenül valamint birka türelmesen állok és jó kis lányként várom, hogy ismét feltűnjön valaki, akinél sikeresen otthagyhatom  pénzem. Igen ám, de ott cövekelek öt percig... szépen lassan kezdek egyre gyakrabban az ajtó felé pillantani, míg végül negyedóra várakozás után már, szinte parancsolom "Ajtó. Nyílj. Ki. Most." ám semmi. Ahogy sikerül felmérni, hogy tulajdonképpen a kezemben tartogatott vacak nem is annyira tetszik, az emlékeimben kutatva ráeszmélek, már ehhez hasonló otthon és indulnék visszatenni a polcra a kezemben unásig szorongatott pár száz forintos akármit az eladó mintha csak az ajtó kulcslyukán keresztül figyelné az eseményeket előlibben. Legszebb mosolyát bevetve a fél órás várakozásomat semmisnek tekinti és olyan formát ölt, hogy tulajdonképpen fél pillanat sem telt el az előző beszélgetésünk óta. Az ilyen raktárak egész biztos nem kisebb helyre vezetnek, mint Narnia vagy Csodaország. Ahogy átadom a pénzt már kezeim között tarthatom a blokkal csatolt várárlásom gyümölcsét. Miközben igyekszem kimenekülni a helyről ő hölgyeménye még nagy vonalakban elmagyarázza kimaradásának okát, s mint  egy vicces sztori esetén várja, hogy én is hasonlóan jót derüljek az események alakulásán. Mikor ez nem következik be, még nekem kell kellemetlenül éreznem magam, hogy mosolyom már-már inkább vicsorgás és a kívül tágasabb elvet magamon alkalmazva rohanok mielőtt még visszatessékelnek az üzlethelyiség falai közé.

 Majd az egész egy másik boltban kezdődik előröl.

Köszöntem a mélyen tisztelt figyelmüket.

 Találkozunk holnap. Vagy nem.