A tunyaság művészete

Buu cuncik! 

Van az a "dolog" amit kreatívabb név híján úgy neveznek, hogy iskola undor. Na már most nekem ez a különleges típusú betegség már akkor is jelen van az életemben, amikor az iskolának még csak híre sincs és még bő 4 napig fogok itthon rohadni. Ezt már nevezhetem kóros elmebajnak, vagy gyúrjak még rá?

Az igazat megvallva nálunk jelenleg olyan állapotok uralkodnak, hogy ha kilépek az ajtón vagy egy hurikán üdvözöl (hello én vagyok a hurrikán, kezdhetsz sikoltozni) vagy a jégesős szeles nyomorúság dönt úgy, hogy csapdossa a hideget a pofámba. Az idő olyan kis furfangos, hogy mikor elindulok valahová elhiteti velem nem is lesz ez olyan necces... egészen addig amíg úgy nem döntök, hogy bizony ideje haza indulni. Ekkor jön a "minden amit csak el lehet képzelni" ez egy nagyon kreatív és tág fogalom volt részemről. Ezt a jelenséget intelligens köcsögidőjárásnak nevezik, arról lehet felismerni, hogy minden áron ki akar baszni az emberrel. Ha esetleg ti is találkoznátok vele valamelyik nap, kérlek intsetek be neki a nevemben is, hálás köszönetem. Önök a Crystal féle időjárás jelentést hallották.

Aztán amíg még suliban voltam volt szerencsém ellógni pár órát egy Élőkönyvtár nevezetű rendezvény miatt. Kezdetben az egész csak arra ment ki, hogy megússzam azt a pár órát és végre csinálhassak valamit, de végül nem is volt olyan rossz mint képzeltem. Lényegében nagyon sok emberrel nem sikerült beszélnem, pedig szerettem volna. Igazából összesen két emberrel beszéltem, pedig igyekeztem mindenhova befurakodni, de aki 156 centi annak valószínűleg ez a sorsa :DD A helyzet amúgy elsőre nagyon furcsa volt, nekem sosem volt gondom azzal, hogy egy random idegennel beszéljek, de legyünk őszinték azért nem a nagy hangomról és magabiztosságomról vagyok híres. Négyen mentünk egy gothoz, aki tök normális volt, de rajtam kívül a többiek nagy kussban figyeltek. Már csak a filmekből ismert tücsök hang hiányzott... így az egész helyzet olyan kínossá változott. Aztán miután ott lejárt az időnk (amit amúgy sem igazán használtunk ki, hiszen a beszélgetés nem az erősségünk) volt fél óránk, amikor csak ültünk és néztünk ki a fejünkből, mivel nekünk szokás szerint sosem sikerült úgy időzetlenünk, mint egy normális embernek. Ezután sikerült elszegődnünk egy vak mellé, vele már sokkal izgalmasabb volt beszélni... nem is csak beszéltünk, mert elmentünk sétálni is. El nem tudom képzelni, hogy lehet valakiben annyi találékonyság és bizalom, hogy egy szinte idegen helyre elmerjen menni 4 röhögcsélő lánnyal mindez úgy, hogy ugye azt se tudja merre vezetjük. Nagyon kedves srác volt, nem sokkal idősebb nálunk és egy édes kutyája is volt, aki amúgy egy pimasz kis dög, de azt hittem megzabálom.

Aztán azóta viszont csak a szokásosat művelem, édességet eszem, könyveket olvasok, ANIMÉZEK és mostanában sokat játszom egy temple run nevezetű játékkal aminek olyan jó a grafikája, hogy csak félpercenként fagy le tőle a tabletem <33