2013. november 28.

Inside my head, I'm a disney princess....

Nagyon nagy boldogságot okozhattam a mai buszon utazó random kis közönségnek akik valószínű totális csődtömegnek néznek azóta. Na de kezdjünk mindent az elején. Elvégre ez nem magyar óra, ahol ilyen in medias res szerű kezdéssel, hopp már bele is csöppentünk a közepébe... a felvezetéssel legalább húzom az időt. Hátha valaki beleun addig.


Mostanában egyre inkább kezdek rájönni, hogy az emberek mérhetetlenül leszarják mások kérését, esetleg mondanivalóját. Úgy nagyon magasról, stílusosan. Nemrég pár napja szakadt az eső, erős széllel... egy bácsi kezéből kifújta az esernyőt egy nő mellett repítette el, de még csak utána se mozdult, tipegett tovább a magassarkújában... aztán ma hazafelé egy nénike előtt becsapta az ajtót a buszsofőr. Pont úgy, hogy félcenti és egy kis orr plaztikát kap ingyen szerencsétlen. Kedves. 
Nekem  egyik osztálytársammal gyűlt meg a bajom, mivel utálom ha kép készül rólam. Hát még ha ezt a képet fel is teszik valahova csak úgy kérdés nélkül. Történt az eset, hogy egy lyukas óra alkalmával készítettünk képeket... csak más telefonján, így azok hozzám el se jutottak, csak a facen köszöntek vissza. Az egyik lány megszerezte a mesterműveket. Nem értem miért kell olyan képeket kirakni, amin gyakorlatilag a feltöltő rajta sincs... meg ami azt illeti még csak jóba se vagyok vele. Az első alkalommal még mivel nincs rám írva, hogy allergiás vagyok az ilyesmire, így egy kedves üzenetben megkértem, hogy legközelebb ne. Aztán persze két napra rá még felpakolt vagy hármat... és mikor megmertem kérdezni az okát, az volt, hogy azokon jól nézek ki...


Mindenhez kicsi vagyok, 156 cm-vel lehetetlen leélni egy életet. Ma reggelt tehát felszálltam a buszra. Tudni kell, hogy itt még vannak ilyen 30 éves rozzantok is, amiken nincs jelző. Ilyenkor kell felnyúlni a ajtó fölötti gombhoz, amit én nemes egyszerűséggel nem érek fel. Marad tehát az a lehetőség, hogy vagy akrobatikázok és próbálom kijátszani a gravitáció törvényeit, vagy megkérek valakit, hogy nyomja meg. Mit tesz egy értelmes emberi lény? Megkéri a mellette álló random akárkit, hogy segítsen. Mit teszek én? Ugrok egy nagyot magassarkúban, aminek következtében az ablakra csappantva végzem. Nem volt ám vicces, nehogy azt higgyétek, majdnem kiestem a buszból. kívülről olyan lehettem, mint egy kis ablakhoz csapott halálán lévő pöttömke légy.

Nincsenek megjegyzések:

Ez történt eddig...