Kötelezően

Olyan tíz óra magasságában felkelek. Belenézek a tükörbe. Hogy nekem milyen lecsúszott fejem van. Jól indul a reggel! Ámen.

Az iskolám minden kétséget kizáróan roppant következetes. Tavaly megfáztam az iskolai előadáson, amit egy fűtetlen omladozó templomban tartottak. Azóta legalább felújították. Idén felkészülve a sorscsapásként emlegetett eseményre, olyan rétegesen öltöztem, hogy mozogni alig tudtam. DE SEMMI PÁNIK! A mostani előadás több, mint egy órásra sikerült... Így az eredény ugyanaz. Fuck. Éljen, éljen.

Talán annyi szerencsém van, hogy most magamhoz képest még egész viselhető állapotban vagyok, csak a minden-évben-kötelező ünnepi vacsora alkalmával éreztem, hogy a savanyú ubi megerőszakolja a torkom.

Az illatokat úgy nagyjából egyáltalán nem érzem, már érdemes volt megvenni a karácsonyi illóolajakat.

A karácsony biztosan a csodák ünnepe... ugyanis én álmomban sem hittem volna, hogy megélem azt a napot, amikor leváltom a vén porlepte kinézetet, ami még anno a dinuszauruszok korából maradt az utókorra. Mondjuk szerencsére magamhoz hűen nem vittem túlzásba, és nagyjából öt képet cseréltem ki.