Áldom azoknak az embereknek a nevét, akik megzenésítik azokat a verseket, amiket én soha soha soha nem tanulnék meg magamtól. Komolyan. Bármilyen kötelezően megtanulandó versre kerestem rá, eddig nem találtam olyan aminek ne lett volna legalább egy jazz és/vagy metal feldolgozása. Ámen.
Ma döbbentem rá arra a gyalázatos tényre, hogy több, mint 3 év után is, így 12.-ben még mindig van olyan ember akivel noha heti több órára is együtt járok... Mai napig nem tudom a nevét. Ez azért így gáz.
Kivételesen voltam kulturálódni, ami nálam azért kirívó eset, ugyanis mint mindenhez ehhez is elég passzívan állok hozzá. Mert, hát... én vagyok az a társadalmi réteg aki szabad döntési jogán nagyobb eséllyel animézi végig a nyarat, minthogy ilyen szarokra járjon. Engem rángadtak már el hangversenyekre, vitákra, irodalmi előadásokra... De azért a klasszikus még mindig a színház. Igazából sok előadást láttam már, viszonylag könnyen rábeszélhető vagyok, bár inkább társaság miatt megyek. Biztos vagyok benne, hogy amiket megnéztem azok egytől egyig remek programok voltak, de nekem általában az volt a végén a véleményem, hogy soha többet. Szerencsére mindig találtam valakit, akivel sikerült megegyezni, hogy ilyen unalmas darabot ha nem lenne ki kellene találni. De persze később megint beleestem a "a mostani hátha jobb lesz" kezdetű mondatba. És ez azért nagyon rossz és szörnyű, mert mekkora profizmus, tudás és mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki több órán keresztül teljesíteni tudjon a színpadon. És most végre megtört a jég! Egy olyan fergeteges műsort volt szerencsém megnézni, ami komolyan mondom minden eddigi várakozásom felülmúlta. Úgy tűnik ilyen is van.
Netta gyere színházba. Jó faszik lesznek.
Muszáj?
Igen.
...
...
Hát oké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése