Történelmi pillanat

Így huszonkettedik életévem betöltése előtt néhány nappal bekövetkezett az a meghatározó esemény, amit jó esetben mások egy felelősségteljes döntés keretein belül inkább nem magunka csinálnak.

Kiszúrtam a fülem.

Azért előtte vagy negyed órán át ültem a tükör előtt és lelkesen mondogattam magamban, hogy na most... aztán nyilván lófasz se történt, mert fostam összepattintani a kis szerkezetet. Talán a tizedik "most" után, mikor már kezdett zsibbadni a kezem csak rávettem magam egy erősebb mozdulatra. És akkor néztem, hogy mi van. Ennyi? Ennyi.

Egyszer csak bent volt. Konkrétan nem is éreztem. Vérezni se vérzett.

Barátnőm mesélte, hogy ő még kilencedikes korában egy tűvel szúrta át (omg) magának és neki patakokban folyt utána a vér... Úgyhogy én lelkiekben már felkészültem mindenféle trancsírozós horrorra. Egyébként mérlegeltem a dolgokat, hogy neki a tűszúrás után ugye még át is kellett passzíroznia a lyukon a fülbevalót, így sokkal humánusabbnak találtam ezt a megoldást a kis belövőszerkezettel.

A városban több helyen is megkérdeztem és átlagban ötezer forint körül vállalták volna a belövést és a hozzátartozó fülbevalókat. Na meg a steril&precíz körülményeket. Mert ugyan én elég rendesen tocsogtam a fertőtlenítőben a procedúra előtt, de sose tudni. Szerencsére nem olyan érzékeny a  testem az ilyenekre, így egyenlőre nem okozott gondot. 

De persze, ha időközben esetleg lerohadna a fülem majd szólok. Mindent a jó népért!