2016. május 29.

Nyári eleji élmények

Mindig is irigyeltem azokat, akik lazán bevállalnak a megszokottól eltérő színű és hosszúságú hajat. Az én komfortzónám valahol a seggig erő barna hajnál megragadt. A nyár közeledtével így félő, hogy egy kritikus pillanatban fogom magam és véletlenül az elviselhetetlen hőségben ízlésesen megpusztulok. A hosszú haj egy átok. Ámen.


És most következik a kedvencem. Tudni illik, hogy én mikor felfedeztem a felettébb csodálatos kínai online áruházakat (értsd: Aliexpress, Ebay)  két dologban voltam biztos:
  • Kizárt dolog, hogy olyat vegyek, amit valamilyen módon az arcomra vagy testemre kell kenni. 
  • Egészen biztos, hogy én semmilyen körülmények között sem fogok olyat rendelni...  amit konnektorba kell dugni. 
Na ebből az egyik, akkor bukott meg, mikor megvettem a szerelmetes telefonom. Aki azóta rövid 19 napos életet élt meg, majd önhibáján kívül tragikus balesetben elhunyt. R.I.P! 


Aztán most jött el az ideje, hogy a másik szent szabályt is csúnya módon áthágjam. Nekem mindig is rossz élményeim voltam a rúzsokkal  kapcsolatban. Sosem találtam a megfelelő színt. Vagy ha valami felfoghatatlan csoda folytán mégis sikerült megtalálom a megfelelő darabot, akkor az minőségben maradt alul. Sajnos nem vagyok valami igényes lány. Nem tudom minden órában  azt figyelni nem-e kendődött el a rúzs, tus vagy bármi más. Meg hát... (figyeltek milyen nőies vagyok) a faszom fog ilyesmivel foglalkozni. :D Ezért veszek mindenből olyat, ami nap végéig bírja a kiképzést. 


És most következik a fordulat.  Divatba jött a matt rúzs  és vele együtt az a levakarhatatlan folyékony csoda is. Szóval vettem néhányat. Aztán állt pár napig, mert fostam kipróbálni nem akadt olyan alkalom, hogy használjam őket. Igazából nem tudom, hogy milyen hatásai lesznek hosszútávon...  nő-e majd a gyerekemnek két feje, vagy ilyesmi. De biztató, hogy még életemben vagyok. Furcsa mód az, hogy matt kimondottan idegesítő, így én a mű megkoronázása érdekében kentem rá egy kis natúr szőlőzsírt... Így egész jó. De ijesztően tartós és a szaga is inkább emlékeztet ragasztóra, mint rúzsra. 

Ettől függetlenül én azt mondtom, simán megéri kipróbálni. :D

Nincsenek megjegyzések:

Ez történt eddig...